Flow

Boldogság a mindennapokra
Mikor vagyunk boldogok? Hogyan lehetnénk boldogabbak? Sokat megtudunk erről, ha betekintünk a ’flow’ elméletbe. Csíkszentmihályi Mihály nevezte el flownak azt az extatikus élményt, melyet az alkotás, az élmény örömében mindnyájan megtapasztalunk. A professzor úr munkássága elején művészekkel, kutatókkal, tehát kreatív emberekkel készített interjú sorozatot. Mindnyájan beszámoltak egy felemelő érzésről, mely akkor öntötte el őket, mikor munkájukban lendületesen, lelkesen haladtak. Más szóval belemerültek abba tevékenységben, amit szerettek csinálni; a külvilág, az idő pedig megszűntek létezni. Sokat használták az élménybeszámolóikban, a lendület, az öröm szárnyalásának leírására a ’flow’ (angolul áramlani) szót, innen ered az elmélet neve.
Gondolkodjunk el azon, milyen életet akarunk élni, hogy elmondhassuk róla, hogy összességében inkább vagyunk boldogok, mint nem! Érdekes, hogy az anyagi jólét nem befolyásolja minden esetben azt, hogy mennyire érezzük boldognak magunkat. Az anyagi biztonság hiánya sokszor boldogtalansághoz vezet ugyan, de fordítva ez nem igaz, a jobb anyagi feltételek nem okoznak feltétlenül felhőtlen boldogságot.
A ’flow’ élménye, öröme, olyankor tapasztalható, amikor egy teljesíthető, de számunkra kihívást jelentő, magas szintű tevékenység vagy feladat közben vagyunk. Akár munkánkban, akár másban egyfajta szenvedély az az élmény, amikor olyasvalamibe merülünk el, amelyet szeretünk csinálni és amely során képesek vagyunk a tőlünk telhető legjobbat nyújtani.
Álltalában a következő összetevői van annak, hogy megtapasztaljuk a ’flow’ örömét:
a fókuszált, összpontosított figyelem; kihívás; elragadtatás, lendület érzése; tisztánlátás, tiszta gondolkodás; azonnali visszajelzés; a tudat vagy a sejtés, hogy meg tudjuk csinálni amit elkezdtünk; az időről megfeledkezünk; önmagunkról is megfeledkezünk és egy nálunk nagyobb egység részének érezzük magunkat.
Ha érezzük, hogy ura vagyunk a helyzetnek már úton vagyunk a lelki béke felé, ilyenkor biztonságérzet és nyugalom tölt el minket. Ennél a flow több, a flow érzés izgalmasabb, és csak akkor jelenik meg, ha élményteli feladatot végzünk.
Mindenki kérdezze meg önmagától: Hogyan érem el azt, hogy életemnek minél több pillanatában megéljem a ’flow’-t? Ha napjaim során egyre több és több ilyen tevékenységet találok, az azt jelenti, hogy boldogabb ember leszek.
(források: Csíkszentmihály M: Az Öröm művészete, 2010 Budapest; Csíkszentmihály M: Good Business, 2003 London)