A legfontosabb dolgokról Fred Rogers alapján

Ha érzem, hogy úgy szeretnek, ahogy vagyok, akkor áll fent a legnagyobb lehetősége annak, hogy a legjobb, legegészségesebb oldalam bontakozzon ki! Egy ember akkor képes fejlődni, kivirágozni, ha már most szeretve érzi magát, úgy, ahogy most van.

Amikor úgy szeretek valakit, ahogy van: akkor szeretni tudom a kedves és a durva oldalát, az erőt benne és a gyengeségét is, az igazi önmagát és az álarcait is; erre azonban csak akkor leszek képes, miután magamat is így, egészben el tudom fogadni. Akkor leszel képes mást szeretni, ha önmagadat már képes vagy szeretni, elfogadni.
Segíteni kettő nagyon különböző módon lehet. Az egyik, hogy ragaszkodunk ahhoz, hogy a másik azt és úgy csinálja, ahogy mi szeretnénk; a másik, hogy olyan körülményt és hangulatot teremtünk, hogy a másik is meg akarja tenni a változást, akarjon fejlődni. Mint embernek az a feladatunk, hogy bátorítsuk egymást abban, hogy mindenki felfedezze magában az egyedit és segítsük a másikat az ő egyedi módján kibontakozni, fejlődni.

Flow


Boldogság  a mindennapokra
Mikor vagyunk boldogok? Hogyan lehetnénk boldogabbak? Sokat megtudunk erről, ha betekintünk a ’flow’ elméletbe. Csíkszentmihályi Mihály nevezte el flownak azt az extatikus élményt, melyet az alkotás, az élmény örömében mindnyájan megtapasztalunk. A professzor úr munkássága elején művészekkel, kutatókkal, tehát kreatív emberekkel készített interjú sorozatot. Mindnyájan beszámoltak egy felemelő érzésről, mely akkor öntötte el őket, mikor munkájukban lendületesen, lelkesen haladtak. Más szóval belemerültek abba tevékenységben, amit szerettek csinálni; a külvilág, az idő pedig megszűntek létezni. Sokat használták az élménybeszámolóikban, a lendület, az öröm szárnyalásának leírására a ’flow’ (angolul áramlani) szót, innen ered az elmélet neve.
Gondolkodjunk el azon, milyen életet akarunk élni, hogy elmondhassuk róla, hogy összességében inkább vagyunk boldogok, mint nem! Érdekes, hogy az anyagi jólét nem befolyásolja minden esetben azt, hogy mennyire érezzük boldognak magunkat. Az anyagi biztonság hiánya sokszor boldogtalansághoz vezet ugyan, de fordítva ez nem igaz, a jobb anyagi feltételek nem okoznak feltétlenül felhőtlen boldogságot.
A ’flow’ élménye, öröme,  olyankor tapasztalható, amikor egy teljesíthető, de számunkra kihívást jelentő, magas szintű tevékenység vagy feladat közben vagyunk. Akár munkánkban, akár másban egyfajta szenvedély az az élmény, amikor olyasvalamibe merülünk el, amelyet szeretünk csinálni és amely során képesek vagyunk a tőlünk telhető legjobbat nyújtani.
Álltalában a következő összetevői van annak, hogy megtapasztaljuk a ’flow’ örömét:
a fókuszált, összpontosított figyelem; kihívás; elragadtatás, lendület érzése; tisztánlátás, tiszta gondolkodás; azonnali visszajelzés; a tudat vagy a sejtés, hogy meg tudjuk csinálni amit elkezdtünk; az időről megfeledkezünk; önmagunkról is megfeledkezünk és egy nálunk nagyobb egység részének érezzük magunkat.
Ha érezzük, hogy ura vagyunk a helyzetnek már úton vagyunk a lelki béke felé, ilyenkor biztonságérzet  és nyugalom tölt el minket. Ennél a flow több, a flow érzés izgalmasabb, és csak akkor jelenik meg, ha élményteli feladatot végzünk.
Mindenki kérdezze meg önmagától: Hogyan érem el azt, hogy életemnek minél több pillanatában megéljem a ’flow’-t? Ha napjaim során egyre több és több ilyen tevékenységet találok, az azt jelenti, hogy boldogabb ember leszek.
 
(források: Csíkszentmihály M: Az Öröm művészete, 2010 Budapest; Csíkszentmihály M: Good Business, 2003 London)

Mérgező személy kezelése

Ha már érezted, hogy érzelmileg manipuláltak, utána pedig szinte nem is érteted hogyan történt az egész, érezted, hogy máshogy kellet volna, kommunikálni. Van néhány eszköz, amit használhatsz. Mentális tai chi, nem vonódsz bele, nem kezdesz védekezni…

– Lélegezz, lélegezz mélyeket, 3-at, 5-öt, ezzel belekerülsz a jelenben, felismered mit is csinál ő, csak azt akarja éreztetni, hogy te értéktelen vagy.

– Állíts fel határokat. Lehet, hogy csak ’nem’-et kell mondani. „Sajnálom nagyon elfoglalt vagyok”, vagy „nem nézem veled a te filmedet, mást szeretnék csinálni”.

– jó lenne megfigyelőként szemlélni mi történik, ezzel távolságot is teremtesz a story és önmagad között. Nem gabajodsz bele a drámába. Hiszen ő arra utazik, hogy érzelmileg reagálj, akkor nyert. Nagy előny, ha kívülről szemléled a jelenetet, higgadtabban, lassabban és kontroláltan tudsz válaszolni, nem zsigerből reagálsz.

– Kontroláld, hogy mire irányítod a figyelmedet. A manipulatív ember megpróbál elhúzni téged valamilyen érzelmi vakvágányra. Neked figyelni kell és ellenállni. Tudatosítani kell, hogy mi igazán fontos és arra fókuszálni. Lehet, hogy megpróbálnak lehúzni. Fókuszálj arra ami pozitív benned, amiben erős vagy. Lehet, hogy olyanba akarnak belevinni, ami nem lenne önazonos, válaszd önmagadat, tedd azt, amit valóban jónak tartasz.

Megfogalmazás

Ne érzelemből reagálj.
(Ezzel nem azt sugallom, hogy mindent nyelj le, hiszen az nagyon egészségtelen lenne, később fel kell dolgozni, tudatosítani mit érzel stb.)

-Tegyük fel, te nemet mondasz, vagy határt állítasz fel és ő önzőnek nevez, vagy más durvább jelzővel illet.
Erre Te:
„hm, ez érdekes”
„hm ez érdekes, kíváncsi vagyok miért mondod ezt”
Nem reagálod le, nem kezdesz el vitatkozni. Annyit mondasz:
„Igen lehet, hogy így van” – Igazából pedig nem vonódsz be a vitába.

-Tegyük fel, hogy egy szituációval kapcsolatban totálisan ellentétes a véleményetek. És ez várhatóan nem fog változni. Így szólhasz:
„Látom ez neked nagyon fontos. És mi ketten különbözően látjuk a dolgokat.” 
„Jogod van a véleményedhez. Nekem is jogom van az enyémhez, úgyhogy legjobb ha abban egyetértünk, hogy mi ebben nem értünk egyet.” Erre a manipulatív, nárcisztikus személy többnyire csak elsomfordál, nem tudja mit kezdjen valakivel, aki nem vonódott be a vitába.


Mindfulness = Tudatos lét

Ennek tanítása munkám kedvenc része!
Miről van szó?
Életünkben számtalan érzelmileg felkavaró, lelkileg megterhelő helyzet adódik. Ez így van, ez a normális. Előfordul, hogy partnerünk mogorva és megbánt, munkahelyen feszültségek vannak, az autónk elé bevág valaki és csak a hirtelen fékezésünk ment meg az ütközéstől. 
A különböző stresszhelyzeteket nem lehet kizárni az életünkből. Fontos megtanulnunk bánni velük. S így a stressz nem okoz tüneteket, betegséget, nem korlátoz életörömünkben.
Aki eljön hozzám megtanulhatja, hogyan teremtsen távolságot önmaga és a kellemetlen események, gondolatok, érzések között. S ezáltal reakcióit és hangulatait könnyebben uralja majd.

Tudatos figyelem gyakorlatok minden napra 1.

A tudatosabb lét nagy segítség abban, hogy kezelni tudjuk a kihívásokat, kellemetlen élethelyzeteket, érzéseket.

Reggel 
Légző gyakorlat
Belégzés háromra, bent tart háromra, kilégzés háromra

5 érzék
Bármely pillanatban állj meg a napi rutinnal és figyeld meg mit látsz, hallasz, érzékelsz a bőröddel éppen.

Tudatos ízlelés
Ahogy elfogyasztasz egy pohár/bögre reggeli italt, figyeld meg az illatát, ízét, sűrűségét, hőmérsékletét, figyeld meg mit érzel az orroddal, száddal

Mindfulness gyakorlatok mindennapra 2.

1.Kapcsolat a természettel
Figyeld meg és gyönyörködj el a tájban, ami körülvesz, vagy
egy fában vagy egy növényben, bármikor a nap folyamán.

2. Tudatos ízlelés
Fókuszálj az étel színére és állagára, figyeld meg a
hőmérsékletét, vedd észre a többféle ízt, amit érzel.

3. Fogadd el az érzéseidet
Tudatosítsd és fogadd el érzéseidet, amit éppen most érzel,
ítélet nélkül és anélkül, hogy címkéznéd: jó/rossz.

+ 1: Hála
Írj le 5 dolgot a naptárban a mai naphoz, amiért hálás vagy ma! Lehet egész pici vagy nagy dolog…